A tokaji aszú leghíresebb rajongói

Hajdani márkanagykövetek és influenszerek

Mi a közös Ibsenben, Mozartban, Voltaire-ben és Mikszáth Kálmánban? Ugyanaz, mint a Napkirály XIV. Lajosban és Goethében! Nem is csigáznám tovább a kedélyeket, elárulom. Mindannyian a Tokaji aszú nagy kedvelői és dicsérői voltak.

Azt mondják, az az igazán jó marketing, ha nem mi dicsérjük magunkat, hanem mások dicsérnek minket. Ha ez a más ismert és nagy tekintélyű, mondjuk úgy, véleményvezér, akkor szinte nyert ügyünk van.

A szlogen, amit XIV. Lajos talált ki

A Tokaji aszú egyik, ha nem legismertebb influenszere, ráadásul röviden és frappánsan is fogalmazott. Így lehet, hogy a francia Napkirály dicsérete – királyok bora, borok királya – máig él. Nagy Péter, minden oroszok cárja már kissé bő lére eresztette, mikor egy átmulatott éjszaka után próbálta kimagyarázni magát: „Engem eddig nem győzött le senki és semmi, de tegnap este legyőzött a tokaji bor”.

Mozartot is a Tokaji aszú ihlette

Ha egy híres művész szereti az italt, jelen esetben a tokajit, úgy mondjuk: megihlette az aszú. Állítólag Mozart is a Tokaji aszúnak köszönhette jókedvét, ebből kortyolgatott miközben a Don Giovanni című operáját írta. Don Giovanni pörgős pezsgőáriája valójában bordal, azaz „a Tokaji aszú ihlette a zeneszerzőt az ária megírásakor”.

Arany van a szőlőszemben?

Ha termékünk igazán jó, akkor biztos kötődik hozzá valamilyen történet, mese, legenda is. Az aranycsinálás mindig is izgatta az emberiség fantáziáját, így mikor a Mátyás udvarában vendégeskedő Geleotto Marzio – Janus Pannonius osztálytársa egyébként – szétkürtölte az élet élvezetében jeleskedő humanista barátainak, hogy a tokaji szőlőben arany van, a legenda szélsebesen terjedni kezdett. Több évtizeddel később, 1524-ben, a bázeli egyetem gyógyászati professzora, azaz maga Paracelsus is elutazott Hegyaljára, hogy a végére járjon a dolognak. A nagy alkimista persze, meg is állapítja: „A vegetáliák a mineráliákkal társulván, folyékony arannyá válnak”. Amikor aztán még az 1770-es évek végén, egy felvilágosult korban is az a hír jött le egy bécsi lapban, hogy a mádi hegyekben arany szőlőfürt termett, Mária Teréziának elege lett. Megparancsolta, az arany fürtöt vigyék a bécsi egyetem laboratóriumába, és vizsgálják meg. A tudósok megállapították, hogy a szőlőszemekben lévő aranyszálak a naptól megmézgásodott nedvek. Így foszlott szét 300 év után 1779-ben egy legenda.

Istenek földje, istenek itala

Ha a legenda igazába vetett hit el is illant, az aszú aranya tovább fénylett a versekben. „Kiért e lángpohár, Fényes mint napsugár?” – kérdezte Vörösmarty. míg mások azon merengtek, milyen boldogok is lehetnek a tokaji emberek. Petőfi szerint “Itt laknak az öröm Istenei, … a föld nem siralomvölgye.”. A francia író, Anatole France olyannak képzeli a tokaji vidéket, mint a „görög Istenek tanyáját az Olümposzon”. Voltaire egyenesen Isten jóságának bizonyítékát látja benne: „Ha tokajit iszunk, éreznünk kell, hogy van Gondviselés felettünk, mert annyi gyönyört, mint ez a bor, csak egy végtelen jóságos Isten nyújthat.”

„Még egy pohárral, Watson!”

Innen már csak egy lépés van a tökéletes marketing felé. Ha nekünk már életünk része valami, akkor természetes, hogy a művészetekben ábrázolt világnak is része kell legyen. Teljes természetességgel beszélnek az aszúról Ibsen Vadkacsájában, és ugyanígy kér még egy pohárral belőle Watsontól Sherlock Holmes.

Natív kampány – mondanák rá ma a szakértők. Valami hasonló jó lenne ma is. Egy mondat a „jó barátoktól” vagy vajsör helyett aszú Potteréknél.